Megmondom őszintén, hogy én kifejezetten szeretem a nyári esőt. Olyannyira, hogy nem zavar, hogy vizes leszek, ha meguntam a szobában kuksolást akkor kimegyek akkor is ha még csak szemerkél. Tegnap a fiúkkal kitaláltuk, hogy ha már medencézni nem tudunk, akkor sétálunk egyet a környéken. Két hétig ugyanis house sittelünk a Mecseken, egy barátnőm házára és házi állataira vigyázunk. Persze ez nekünk nem elég, gondoltuk keresünk csigát is.
Találtunk is rengeteget, a picitől a hatalmasig, mindenfélét. Találtunk egy gyönyörű üres elkerítetlen telket is olyan cseresznyefával, amin - közösen megszavaztuk ezt a címet - a világ legnagyobb cseresznyéi feketélettek. - Ez nem lopás? Kérdeztem Zentét, mikor már a sokadik szemet tömtük magunkba. Abban maradtunk, hogy a fa rengeteg gyümölcsöt ad, és ha a miénk lenne akkor nem bánnánk, ha az arra járók csemegéznének belőle. Közben azt is elképzeltük, hogy hova építenénk házat. Hazafelé Solymi felfedezte a pocsolyában ugrálás örömeit, én pedig megfogalmaztam magamban, hogy ez a szabadság: gondtalanul ténferegni az esőben, csigákat, bogarakat nézni, pocsolyába lépni, nem baj ha sárosak leszünk, majd otthon lemossuk.
Comments