Zente már két napja könyörgött, hogy menjünk vissza a homokdűnés partra, így ma teljesítettük a kívánságát. Hubyval és Solymival előre mentek kocsival, mi Szezivel gyalog mentünk utánuk. Egy jó kis veszekedés után, mert Szezi nem akart elindulni. Én meg ahelyett, hogy együtt éreztem volna vele és valamilyen bátorító mondattal segítettem volna az elindulást, jól bepipultam. Végül aztán Szezi mondta, hogy béküljünk ki, és teljes boldogságban indultunk el. Elég nehéz követnem ezeket a hangulatingadozásokat, bevallom. Kicsit olyan mintha saját magammal élnék. Amúgy nagyon szeretek kettesben lenni Szezivel, mert olyankor nagyon jól megértjük egymást és sokat nevetünk. Most is így volt. Útközben a megígért napszemüveget is megkapta, egyszer-egyszer megálltunk fotózni is. És rájöttünk, hogy a partszakasz, amit annyira szeretnek kb. 10 perc sétára van a szállástól. Már messziről láttuk a sok kite-ot és szörföst, szeles nap lévén ellepték az óceánt. Fantasztikus látvány volt, sokáig gyönyörködtünk bennük. A parton megtaláltuk a többieket, majd Huby kérte, hogy fotózhassa a kite-osokat egyedül kicsit. Így abban maradtunk, hogy visszakísér minket ebédelni és kávézni, aztán mehet fotózni. Ezúttal egy üdítős üveget tört össze Solymi, szerencsére üres volt. A pincérnek is csak ennyi megjegyzése volt, amikor összesöpörte. Nagyon szeretem az itteni mentalitást. Mindenki nyugodt, laza és türelmes. A boltban a pénztáros mosolyog és segít bepakolni a szatyorba. Ha elfelejtem lemérni a gyümölcsöt, szó nélkül megy és leméri ő maga. A mögöttem állók sem bosszankodnak a sorban. Ha bénázok a bankkártyával a pénztáros megnyugtat: - Tranquillo.
Délután az én kívánságomat teljesítettük, és az El Duque nevű partra mentünk. Persze itt is volt egy kis ellenállás induláskor, de amikor megérkeztünk és meglátták a fiúk az óriási hullámokat, már nyoma sem volt a nyavajgásnak. Huby szerint olyan volt a hely mint egy hullámmedence, csak itt nem fél óránként volt hullámzás, hanem folyamatosan. Kicsit féltettem is a fiúkat, folyamatosan rajtuk tartottam a szemem. Solymi nem annyira élvezte a partot, eleinte még ébredés utáni kómában volt, később merészkedett csak kicsit a víz közelébe. Az óceán teljesen kiszámíthatatlan volt, ahogy egyre feljebb jött a víz, egyre többször csaptak ki a hullámok a parton lévők közé. És egyszer csak már a cuccaink is a habokban úsztak. Hubynak volt annyi lélekjelenléte, hogy a fotóstáskát felkapja, de minden más csurom víz lett, kivéve a jó kis IKEA-s szatyorban lévő pár darab. Így aztán én bikiniben, Szezi pólóban és alul törölközőben, Solymi pelusban és pólóban ment haza. Valahogy Hubynak meg Zentének jutott minden száraz ruhadarabból. Szerencsére közel parkoltunk.
Comentarios